„Minőségi humán közszolgáltatások a hátrányos helyzetűek támogatására”
EFOP-1.5.3-16-2017-00018
A program legfőbb célja a hátrányos helyzetű térségből adódó társadalmi hátrányok komplex a helyi igényeken alapuló csökkentése a humán szolgáltatásokra vonatkozóan, a minőségi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása, a helyi tudástőke gyarapítása.
Hozzá kívánunk járulni az egyes humán közszolgáltatásokban dolgozók képzettségének javításához, a szolgáltatások helyi igényekre alapozott átalakításához.
A helyi civil szervezetek, kisközösségek bevonásával, szakemberek közreműködésével olyan személyiség- és kompetenciafejlesztő tevékenységeket kívánunk megvalósítani, melyek az esélyegyenlőség megteremtését szolgálják, egyszerre hatnak a családra és a fiatalokra. Kompetenciafejlesztő tevékenységeinkkel célunk, hogy az itt élők ösztönözve legyenek a munkavállalásra, a szakmaszerzésre. Mindezzel célunk az iskolai lemorzsolódás csökkentéséhez való hozzájárulás.
A közösségfejlesztő tevékenységeinkkel erősíteni kívánjuk a kultúrák közötti párbeszédet, olyan légkört kívánunk megteremteni a térségben, amely élhető közeget teremt, és segíti a fiatalok helyben tartását.
Célunk, hogy minél hatékonyabban el tudjuk érni az embereket, és javítani tudjuk életmódjukat. Ugyanakkor hozzá kívánunk járulni a befogadó közösség fejlesztéséhez is.
– AZ ELÉRENDŐ CÉLOKHOZ SZÜKSÉGES TEVÉKENYSÉGEK BEMUTATÁSA
Pályázatunk konzorciumban valósul meg. A magyar-román határ közelsége mellett az itt élők körében kiemelt jelentőségű a kisebbségben élők bevonása, egymás kultúrájának, hagyományainak megismerése. A kultúrák közötti párbeszéd megteremtése érdekében a konzorciumban képviselteti magát a Méhkerék Község Román Nemzetiségi Települési Önkormányzata. Emellett a marginalizálódott közösségek elérése, bevonása és fejlesztése érdekében a kisközösségek körében bevonásra kerülnek a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzatok.
A program megvalósítása során a civil szerveződések mellett kiemelt partnereink a munkaadók. A tervezésben és megvalósításban aktív szerepet és felelősséget vállalnak azon célkitűzés elérésében, hogy a hátrányos helyzetűek foglalkoztatási esélyei javuljanak. A tevékenységek között megjelennek olyan elemek, melyek egyrészt lehetővé teszik a munkahelyi mentorálást, másrészt érzékenyíti a munkáltatókat, de tervezünk olyan egészségügyi szűréseket is, mely a munkahelyi egészségfejlesztéshez járulnak hozzá.
Az egyes elemek szakmai tartalmát, módszertani megvalósítását, célcsoportját, területi kihatását, a bevont partnereket és a célokhoz való illeszkedést mutatja az alábbi táblázat.
A projekt támogatja a karitatív tevékenységek elterjesztését, az önkéntesség erősítését.
A projekt során megvalósításra kerülő beruházásokat.
Adatok Geszten
A projekt 2018. 02. 01-én kezdődött a projektmenedzsment felállásával, 10 konzorciumi tag részvételével.
Fő tevékenységek:
- A projektet helyben a szakmai asszisztens kolléga fogja össze.
- 2 fő sikeresen befejezte a Település karbantartói képzést,
- 1 fő esetmenedzser 18 helyi lakost segít egyéni fejlesztési terv alapján, önálló életvitelre képessé tevő foglalkozások, álláskeresési tanácsadások keretében
- 1 fő mentor 10 helyi lakost mentorál
- Gesztiek is részesültek antidiszkriminációs fejlesztésben, innovációs programok kipróbálásában.
- Tervezés alatt van egy Helyi nemzetiségi zenei és kulturális rendezvény, egy Fiatalok közösségépítését célzó rendezvény, egy Helyi közösségek társadalmi szerepének erősítését célzó rendezvény, sportrendezvények, valamint Idősek közösségi rendezvénye.
- a geszti lakosok is élvezhetik a helyi közösségi rendezvényeket, a helybe érkező egészség-prevenciós alkalmakat szűrésekkel és előadásokkal, sport tevékenységekkel.
Általános projekt célok és megvalósított tevékenységek
A hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó aktív korú emberek foglalkoztathatóságának javítását támogató szolgáltatás-csomagok kialakítása, megerősítése projektcél érdekében, a
- célcsoport foglalkoztathatóságát elősegítő fejlesztési tevékenységek, egyéni fejlesztési terv alapján című tevékenység keretében az:
- Az egyéni kompetenciák felmérése 1 fő esetmenedzser alkalmazásával történik. Az esetmenedzserek közreműködésével az egyéni kompetenciák felmérése, fejlesztési tervek készítése
- Munkaszocializáció megszerzését segítő konstruktív és értékteremtő tevékenységek A hátrányos helyzetű munkavállalók munkaköri beválását, az adott munkahelyre történő sikeres beilleszkedését és elkötelezettségét segítő a munkáltatókkal közös akciók szervezése (pl. közterületek rendezése, városszépítés, rekonstrukció) Az akciók toborzásában koordinálnak, segítséget nyújtanak az esetmenedzserek
- Csoportmunkában történő együttműködés kompetencia fejlesztése A célcsoport számára tréningek szervezése. A tréningek a személyiségfejlesztésre, kooperációra, a kommunikációra és a társas kapcsolatokra terjednek ki. Toborzást segítik az esetmenedzserek. Cél a közfoglalkoztatásból való továbblépés. A hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó aktív korú emberek (18-59 év) számára
- Munkára való képességet javító intézkedések a meglévő és a térségbe érkező, létrehozandó új munkáltatók munkaerő bázisának folyamatos minőségbiztosítása érdekében A feltárt hiányterületek alapján a hátrányos helyzetű célcsoporthoz tartozók körében szakmaszerzés támogatása, képzések szervezése 20 fő részére. Karbantartói szakmai képzést szerveztünk 2018-2019. évre. A képzés 20 fővel indult.
- Az önálló életvitelre képessé tevő programok Az önálló életvitelt segítő prevenciós foglalkozások egyéni vagy csoportos formában, egyénenként 4 alkalommal. Az interaktivitásra épülő foglalkozások elsősorban a krízishelyzetek kezelésére, a devianciák megelőzésére irányulnak. a feladatot az esetmenedzserek látják el egyéni fejlesztési terv alapján.
- Az álláskereséshez felkészítő tanácsadás Egyéni fejlesztési tervek alapján tanácsadás szervezése.
- projekt cél: A hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó aktív korú emberek foglalkoztathatóságának javítását támogató szolgáltatás-csomagok kialakítása, megerősítése
- A hátrányos helyzetű aktív korú lakosság aktív munkaerő-piaci eszközökben való részesedésének elősegítése
- Mentorok alkalmazása a hátrányos helyzetből adódó sajátosságok kezelése, a munkakörnyezetbe való beilleszkedés érdekében mentor alkalmazása a konzorcium minden településén
- Munkavállalóvá vált hátrányos helyzetű személy mentorálása (munkában és azon kívül). Szükséges mentorálás a munkába lépésig, illetve a programok alatt. A projekt időtartama alatt munkába vezetett hátrányos helyzetű munkavállalók folyamatos mentorálása. Találkozások száma minimum 6 alkalom.
- Szemléletformáló, antidiszkriminációs képzések megvalósítása a potenciális munkáltatók körében A járás területén működő legnagyobb munkáltatók bevonásával az esélyegyenlőséget szolgáló antidiszkriminációs workshopok szervezése. A workshopok célja, hogy érzékenyítse a munkáltatókat az alkalmazásukba kerülő hátrányos helyzetű dolgozók társadalmi helyzetével, egyéni sorsukkal kapcsolatban. A workshopokon 30 fő vesz részt 3 alkalommal.
- Innovatív programok kidolgozása a mélyszegénységben élők, különösen a romák, valamint a hátrányos helyzetbe került emberek integrációjának támogatására, és az őket segítő szervezetek hatékonyságának javítására. Innovatív programok kidolgozása és megvalósítása 3 témában:
- alkalmi/szezonális munkavállalok speciális fejlesztése – kipróbálása
- civil, egyház, nemzetiségi önkormányzat bevonásával motivációs program kidolgozása – kipróbálása
- motivációs program HH 12-18 éveseknek a munkavilágáról, közösségi házak/művelődési házak bevonásával.
- projekt cél: A helyi kisközösségek társadalmi szerepének megerősítése, a kultúrák közötti párbeszéd erősítése
- Közösségfejlesztéshez, közösségépítéshez kapcsolódó tevékenységek
A közösségszervezéshez szorosan kapcsolódó kommunikáció érdekében média-megjelenése: összesen 32 alkalommal nyomtatott sajtó, összesen 32 óra televíziós/facebook/youtube műsor a helyi médiában a leendő és már megtartott rendezvényekről
- Közösségi terek és kulturális szolgáltatások kihasználtságát növelő programok A projekt időtartama alatt a helyi kisközösségek aktivitására épülő rendezvény lebonyolítása. A rendezvények lehetőséget nyújtanak a kisközösségek bemutatkozására, céljaik népszerűsítésére (pl.: főző verseny, sportverseny, kézműves kiállítás, önvédelmi, rendvédelmi bemutató, ezoterikus fesztivál, családi napok). Két alkalommal hagyományőrző fesztivált rendezünk, melyeken kirakodó vásár keretében népszerűsítjük a helyi termékeket. A fesztivált színpadi programok színesítik. A rendezvény célja a vállalkozói szellem erősítése.
- Fiatalok közösségépítése A közösségi terekben a korosztályi érdeklődésnek megfelelő, tartalmas programok elérhetővé tétele a fiatalok számára, ideértve a fiatalok folyamatos tájékoztatását az őket érintő képzési, tanulási, ösztöndíj, továbbá a foglalkoztatáshoz, lakhatáshoz kapcsolódó lehetőségekről.
Ifjúsági fesztiválok szervezése a konzorcium településein. A fesztiválok szervezése során szerepet kap a közösségi szolgálat.
A fesztiválok célja a konzorcium területén élő fiatalok megszólítása, orientálása, a helyi kultúra-közvetítők közötti együttműködés erősítése. A rendezvények a toleranciára, az egymás iránti és a kultúra iránti nyitottságra ösztönöznek. Kialakításra kerülnek az önszervező klubok
- Közösség egészségfejlesztése
- Az egészséges életmód közösségi szintű megerősítését, a közösség egészségkultúrájának fejlesztését célzó, életmód váltást támogató programok szervezése, illetve az ehhez kapcsolódó helyi kommunikáció (pl. programok, rendezvények, információs napok, előadások)
- Prevenciós előadások a közösségi és ifjúsági rendezvényekhez kapcsoltan 40 alkalommal szakemberek bevonásával. Az előadások meghatározott tematika mentén haladva kiterjednek az egészségtudatos magatartás fejlesztésére, a szenvedélybetegségek megelőzésére, a gyermekvállalás és az anyaság ideje alatt az egészséges életmód jelentőségére.
- Egészségügyi Pont. Olyan egészségügyi szolgáltatások nyújtása a konzorcium területén található kistelepüléseken, amelyek rendszeresen nem állnak rendelkezésre. 8 település bevonásával 2 heti rendszerességgel szakemberek (védőnő, gyerekorvos, pszichológus, gyógytornász, stb, igény szerint) állnak rendelkezésre, és tartanak rendelést, tanácsadást, prevenciós foglalkozásokat.
- Rendelési időpontokhoz igazítva ingyenes egészségügyi buszjárat megszervezése a kistelepülésekről Sarkadra.
- projekt cél: A települési/térségi életminőség javítása, a vidék megtartó képességének fejlesztése, valamint az ezzel kapcsolatos disszemináció támogatása
- A célcsoport helyben maradását ösztönző, a helyi életminőséget javító szolgáltatás-fejlesztések programok megvalósítása
- Közszolgáltatások elérhetővé tétele, helyi szolgáltatások továbbfejlesztése. A helyben maradást ösztönző kulturális események.
- Több települést érintő szolgáltatásfejlesztési cselekvési terv megvalósítása a helyi emberi erőforrás fejlesztési terv alapján A szolgáltatásfejlesztési terv évenkénti felülvizsgálata, évenként kapcsolódó cselekvési tervvel 9 települést érintően
- projekt cél: A hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztathatóságának növelése, aktív munkaerő-piaci eszközökben való részesedésének és munkaerő-piacon való megjelenésének elősegítése, integrált foglalkoztathatóságot támogató rendszer kialakítása
Jogszabályban rögzített, térítésmentes, életkor szerinti
1 fő egészségfejlesztő segítő foglalkoztatása
Az egészségfejlesztő segíti, koordinálja a közösségi egészségfejlesztő programokat, közvetlen kapcsolatot tart a célcsoporttal, rekreációs tanácsadásokat tart.
Munkahelyi szűrővizsgálatok szervezése, egyéni állapotfelmérés és kockázatbecslés, illetve az ehhez kapcsolódó egyéni tanácsadás 40 alkalommal
A lelki egészség helyi, kisközösségi programjai
Idősek közösségben tartása – demencia elkerülése érdekében – nyugdijasok számára. Szabadidős programok/kirándulások szervezése – 20 alkalom a projekt alatt – 200 fő számára. A program szervezésének felelőse a projektben alkalmazott közösségszervező
A lelki egészség helyi, kisközösségi programjai
Az érzelmi intelligencia fejlesztése céljából önsegítő klubfoglalkozások szervezése. (Konfliktuskezelés, önismeret, személyiségfejlesztés, kommunikációs technikák) 2 településen fiatalok számára havi rendszerességgel, alkalmanként 4 óra. A programok az ifjúsági klubok létrehozását, működését ösztönzik.
Az érzelmi intelligencia fejlesztése céljából önsegítő klubfoglalkozások szervezése. (Konfliktuskezelés, önismeret, személyiségfejlesztés, kommunikációs technikák) 2 településen fiatalok számára havi rendszerességgel, alkalmanként 4 óra. A programok az ifjúsági klubok létrehozását, működését ösztönzik. (A konzorcium területén élő 16-24 éves lakosság, kiemelten a hátrányos helyzetű fiatalok)
Rendszeres életvitelszeren megjelenő testmozgás támogatása
Sporttréner bevonása a felnőtt közösség egészségügyi prevenciójába. Az aktivitások közösségi színtéren és szabadtéren kerülnek megszervezésre.
Szünidei gyermekétkeztetéshez kapcsolódó programok
A közművelődési intézményekben, közösségi házakban iskolás korú gyermekeknek 20 alkalommal nyári felügyeletet, szabadidős programokat szervezünk. programokkal Iskolás korú gyermekek, kiemelten a hátrányos helyzetűek Sarkadon.
Szülői készségek javítását célzó közösségi tevékenységek
Sporttréner bevonásával anyák egészségtudatos magatartásának fejlesztése annak érdekében, hogy gyermekükben is kialakuljon az egészség iránti igény, valamint, hogy a gyermekvállalás ideje alatt egészséges állapotukkal hozzájáruljanak a megfelelő fejlődéshez. A klub a szülők és gyermekek együtt sportolására épít. 2 településen havonta 2 alkalommal tréner vezetésével. Mezőgyán, Kötegyán településeken élő fiatal anyák, kiemelten a hátrányos helyzetűek
A vidék megtartó képességének erősítése, valamint az ezzel kapcsolatos értékközvetítés támogatása Települési ösztöndíj
Kultúrák közötti párbeszéd erősítése, helyi nemzetiségek zenei és kulturális rendezvényeinek támogatása Helyi nemzetiségek zenei és kulturális rendezvényeinek támogatása – román és roma hagyományőrző zenés rendezvények
ÖSZTÖNDÍJ
A Békés-Bihar Kistérség Fejlesztő Egyesület, mint a konzorcium tagja a hatáskörébe tartozó települések tekintetében forrásokat mozgósít a Sarkadi Járás 25 év alatti, fiatal lakosság, illetve a humánszolgáltatók tanulmányainak támogatására.
Az egyesület kezeli azt a forrást, mely ösztöndíjra fordítható. Egy 3 tagú szakmai bizottság felállításával dönt annak odaítéléséről.
A humánszolgáltatás terén szinte az egész járásra kiterjedően probléma, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő végzettségű szakember, mely problématerület összefüggésben van a végzettségre irányuló jogszabályi változásokkal (pl. nyelvvizsga feltétel a felsőfokú végzettség megszerzéséhez, alkalmazási lehetőségek stb.) és a térségben a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felülreprezentálásával valamint az elvándorlással. A projekt lehetőséget biztosít arra, hogy mindezt egy ösztöndíj rendszerrel mérsékeljük. Az ösztöndíj rendszer kiterjed az alapszolgáltatások humánerőforrására. Célunk a járásban végzett felmérés eredményeként a humánszolgáltatás terén, helyi szinten hiányszakmának minősülő végzettség megszerzésének támogatása. Támogatni kívánjuk azokat, akik az egyesületet alapító önkormányzatok területén
- állandó lakóhellyel rendelkeznek,
- 18 és 25 év közötti életkorú,
- az ösztöndíjjal együtt járó kötelezettségek teljesítését vállalják,
- a humánterületen megjelenő hiányszakmák betöltéséhez szükséges jogszabályban előírt közép- illetve felsőfokú tanulmányaikat már elkezdték vagy az adott szakra felvételt nyertek, tanulói jogviszonyuk igazolt
- az adott hiányszakmának megfelelő felsőfokú tanulmányaikat már befejezték és diplomájuk megszerzéséhez nyelvvizsga letétele szükséges.
A humánszolgáltatásban dolgozók további ösztönzője, hogy a konzorciumi tagok vállalják, hogy a projektnek köszönhetően minimum 15 fő elhelyezkedése garantált lesz. A projekt a foglalkoztatás terén a mentorok és az esetmenedzserek számának közvetlen növekedését támogatja.